Vissza a blogra
Esküvő 2021-ben #covid19

Hogy alakul a 2021?  



Mivel még mindig nagyon sok a kérdés, hogy az idei év, hogy alakul szeretnék egy kis tájékoztatóval szolgálni számotokra.

Nem vagyok szakértő így meg se próbálok, mindenféle bölcsességet leírni, inkább ez személyes tanács lesz.

Elég bizonytalan évet éltünk meg és nem hiszem, hogy az elmúlt 2 hónap történéseiből sok szépet, és jót várhatunk az idei évre, de egy biztos, nem szabad feladni.

Minden kedves párnak akik meglátogatják az oldalamat csak azt tudom javasolni, ha még bizonytalanok is vagytok az idei esküvőben akkor is érdemes érdeklődni.

A tavalyi évről nagyon sok megrendelés jött át az idei évre, ha így marad és ezt az évet is át kell szervezni, akkor nagyon nagy bajban leszünk, és ha mégis azt szeretnétek, hogy én örökítsem meg az esküvőtöket bármennyire is szeretném nem tudom megtenni.

Így javaslom , hogy vegyétek fel a kapcsolatot velem, ne várjatok az utolsó pillanatra.


eskuvo_covid_alattjpg


Kétségeid vannak? Elkezdtétek a készülődést, de féltek, hogy mégse lehet esküvő?

Igen, ez előfordulhat, de ne aggódjatok!  
Talán most az összes szolgáltató nevében mondhatom, ha így is lenne, és az átszervezés után egy- egy szolgáltató nem tudná vállalni, akkor mindent megtennénk azért, hogy nektek mindenből a legjobb jusson.



Garantálom, hogy én akkor se hagylak cserben benneteket, ha át kell szervezni az esküvőtöket!

#covid19



eskuvo_korona_virus_idejenjpg


Mi történik ha nem tudjuk megtartani az esküvőt az eredeti időpontban?


Nem szívesen vennék búcsút tőletek, de sajnos az aktuális helyzet kiszámíthatatlan, abban az esetben ha nekem az az időpont már foglalt akkor segítek megtalálni a legmegfelelőbb fotóst helyettem :)




Visszajárhat a foglaló összege?


Személy szerint én az első pillanattól úgy voltam ezzel a foglaló visszafizetéssel, hogy nem tartanám jogszerűnek, ha ezt a pénzt megtartanám, szóval, amennyiben a fotózás nem jön létre, mert a ”B„ - terves dátum nekem nem felel meg a foglaló visszafizetésre kerül.




tanacsok_eskuvore_2021_coronavirusjpg


Tervezzetek!

Nekem mindig azt tanították, hogy terveznünk kell, így arra kérlek benneteket, hogy ne szegje kedveteket ez a pandémiás időszak, itt vagyunk mellettetek és segítünk nektek!