Vissza a blogra
Gyönyörű pár, gyönyörű helyszín és egy apró, de nem elhanyagolható kihívás !

Gyönyörű pár, gyönyörű helyszín és egy apró, de nem elhanyagolható kihívás

Minden olyan jól indult, időben voltunk, a fotózáshoz tökéletes fények.

T & Z ötlete az volt, hogy a közös fotózásuk legyen az Esztergomi Bazilikánál, nem mondom, hogy most a legideálisabb környezet, de ha ez az álom, meg kell oldani, nincs kifogás.

Szóval elindultunk a Bazilikához mert a bejárat előtti oszlopos előcsarnok volt kinézve a fotózás helyszínének, ami amúgy elég nagy, kivitelezhető.

De útközben azzal nem számoltunk, hogy rapid zuhit kapunk és az autóból se tudunk kiszállni, nem hogy fotózni, gyorsan fogyott az idő és nekünk a következő megállónk a templomi szertartás volt, mennünk kellett fotózni, amikor felértünk a lépcsőkön, az épülettel szemben állva a jobb oldali rész lezárva.

Itt azért kaptam egy kisebb sokkot a másik oldalában pedig turisták menekültek be a vihar elől, és szó se róla, az eső meglehetősen becsapott így mondhatni minden vízben állt.

De ilyenkor mindig történik valami apró csoda , ha az emberek szembe találkoznak friss házasokkal. Rögtön mindenki átvonult az épület lezárt része felé, átadva a helyet nekünk. utólag is ezer hála mindenkinek

Ha jól számolom, akkor ezután a kisebb megpróbáltatás után volt 10-15 percünk alkotni valami maradandót, szerintem nagyon jól sikerült

Büszke vagyok, hogy ilyen párokkal hoz össze a sors, ez tényleg megmutatja, hogy nem kell kétsége esni, mosolyogj, csináld és jó lesz.



3 eskuvo eskuvo_esztergom eskuvoi_fotos_budapest  hungexpo_eskuvoikiallitas eskuvoi_trend eskuvoi2024 komaromi _richard eskuvoi_magazinjpg2 eskuvo eskuvo_esztergom eskuvoi_fotos_budapest  hungexpo_eskuvoikiallitas eskuvoi_trend eskuvoi2024 komaromi _richard eskuvoi_magazinjpg
Lehetnek érdekesek a csoportképek

Jöhet egy figyelemfelhívás?

Van az a pillanat az esküvőn, tudod ami lehetne érdekes is, de sajnos sok esetben egy végetnemérős , unalmas és fárasztó tablófotózás lesz.

Ennek oka, hogy nincs időnk, gyorsan letudjuk, és rohanunk tovább.
Vajon megéri rohanni? Mi lenne ha azt mondanám, hogy ez lehet nagyon érdekes és izgalmas? Ha megnézed a fotót, akkor nem csak azt látod, hogy ott voltak Marcinak a legjobb barátai, hanem azt is, hogy mennyire király, hogy ilyen csoportképe lett a srácoknak.

Biztos vagyok benne, hogy ez az a kép, amit tényleg elő fognak keresni a srácok.

Persze tudom az átlagos menetrendet és a vacsora hidegen nem igazán kellemes

De akik jövőre tervezik az esküvőjüket és lenne lehetőség vacsora után is csoportos képeket készíteni amiket picit újra gondolnánk, akkor ezzel a lehetőséggel élnétek?

Köszi ha megosztod az ismerősöddel, kíváncsi vagyok a véleményekre


_DSF8133jpg

_DSF8062jpg


 #csoportkép #lehetmáshogyis #esküvő2023 #komaromifoto #esküvőifotó2024 #esküvőicsoportkép #budapestesküvő

Néhány kép és egy hatalmas élmény!

Az előző bejegyzésben arról írtam nektek, hogy mi van akkor ha nem jól választjátok meg a fotóst, most arról fogok nektek írni, mi történik akkor amikor minden elképzelésetek megvalósul. 

Ma is mint a múlt héten, utcai jegyes fotózás lesz a példa.

Ez nem az a műfaj ahol nagyon be kell pózolni, vagy nagyon lassan történnek a dolgok, ennek az ereje a pillanat megörökítéséről szól. 
Nem kell meglepődni, itt is mindent átbeszélünk és egy kis szituációt játszunk el :) 

Most egy kicsit visszatekintünk az előző részben említett fotóshoz ki elvállalta ugyan a fotózást, de nem az ő műfaja volt. De miért is merem ezt így kijelenteni? Mert amiről én írok neked az tényleg a pillanat műve. 

Játszunk az utcák szineivel, a lemenő nap csillogásáaval, egy egy villamos színével, vagy a hidak lenyűgöző formájival. 

Akkor lehetséges ilyen fotók készítése ha a fotós is rá van hangolódva az épített környezetre és nem fél percről, percre megújulni. 

Ha Ti épp egy út testen futottatok át akkor én hiába állok a járdán nem lesz jó a kép, ez csak akkor működik ha én is veletek futok. 
Ugye, hogy már közelítünk a megfelelő fotós megtalálásához. 


jegyes_fotozasjpg  budapest_jegyes_fotozasjpg jegyes_fotozas_komaromi_richardjpg komaromifotojpg3jpg


Ezek a fotózások nem tartanak sokáig, elég mindössze 15 perc!  Most biztos meglepődtél, hogy miért írtam ilyen kevés időt, vagy talán már te is sejted mi lesz a következő mondatom? 

Hát persze, mivel a képek tele vannak mozgással és lendülettel ezért a legcélravezetőbb ha nem hagyom, hogy belustuljatok, hanem inkább rövid időn belül állítjuk össze a legmegfelelőbb fotókat. 
Természetesen nem fogtok kapni tőlem 30-40 képet kapni, de 10 fantasztikus kép átadásra kerül! 

Kövesd a blogomat, hamarosan jön az újabb rész is... 



jegyes_fotozasjpg  budapest_jegyes_fotozasjpg jegyes_fotozas_komaromi_richardjpg komaromifotojpg1jpgjegyes_fotozasjpg  budapest_jegyes_fotozasjpg jegyes_fotozas_komaromi_richardjpg komaromifotojpg

jegyes_fotozasjpg  budapest_jegyes_fotozasjpg jegyes_fotozas_komaromi_richardjpg komaromifotojpg2jpg
Kezdő lelkesedéssel kezdtem... DE!!!

Kezdő lelkesedéssel belekezdtem az írásba, majd szépen el is felejtettem, mentségemre legyen lehet a Ti képeitekkel foglalkoztam :)
Az elmúlt időkben is adtatok munkát, amiket lassan hozok, csak addig nem szokásom semmit mutatni amíg nem kerültek a megrendelőkhöz, és most van néhány felhalmozódott anyag :)

Ahogy elindult a szezon ismét sok mondanivalóm akadt, de nincs időm sokszor leírni egyből, de a szolgáltatókat fogom vesézni nektek az elkövetkező időben..

- helyszínválasztás
- ceremóniamester
- Dj vagy zenekar?


Természetesen nem szeretnék ezekben a megszólalásokban minősíteni senkit és igyekszem tartózkodni, mert mindenkinek más az igénye, de tapasztalatok alapján szeretnék nektek segíteni, hogy lehetőleg ne érezd azt, lehet nem őt, őket kellett volna felfogadnom.

Jogosan merül fel benned a kérdés, hogy miért is akarok én ezzel törődni, egyszerű a válasz, nekem és remélem minden szolgáltatónak az, de számomra kiemelten fontos, hogy az esküvőtök napja úgy teljen el, hogy ne kelljen elégedetlenkedni és kicsit önző is vagyok, ha a szolgáltatók nem megfelelően végzik a munkájukat az bizony a képeiteken is meglátszik :/

Hamarosan folytatom.. :)

Hogy válassz fényképészt az esküvőtökre.


Nem egyszerű kérdés a saját munkámról írni, de most megpróbálok nem csak jót...

Szerencsére egyre elterjedtebb, hogy fényképészt hívunk az általunk fontosnak tartott eseményekre, de hogy érdemes jól választani?

Nem mindig jó gondolat a szomszédnak szólni, mert annak van egy komolynak látszó masinája. Hogy miért nem? Mert nem biztos, hogy fotózott olyan eseményt amire Te kérnéd fel.
Persze a masina az jónak tűnik, de sajnos ha képzettség nincs hozzá, akkor tönkre teheti az emléket.
Miről is beszélek. Képzeld el, hogy ő természetet fotóz, de azt nagyon profi szinten, az esküvők világáról viszont semmit nem tud, akkor bizony nagyon nagy lehet a csalódás, mert ez egy igen összetett szakma, bármennyire is tud szép fotókat készíteni.

Összegzésképpen, csak olyan területről válassz fényképészt aki az adott szegmensben dolgozik.

Ha megtaláltad a megfelelő területen dolgozó fotósokat, rakd őket sorba, hogy kivel találkoznál egy beszélgetésre, miután ezen is túl vagy, szedd össze a gondolataidat és írd meg neki, hogy mik az elképzelések.
Sokan vagyunk úgy, hogy nem fix csomagajánlatokkal dolgozunk, hanem személyre szabott ajánlatot készítünk ezért érdemes részletes információkat küldeni.  Sok esetben találkozunk olyan esküvővel, amelyek több helyszínen zajlanak, ez esetenként félreértéseket szülhetnek.

A több helyszín alatt azt értem, hogy más helyszínen szeretnétek a kreatív fotózást, más helyszínen lesz a készülődés, ceremónia és a lagzi, ezek áremelkedést vonhatnak maguk után, ami ugye nem okoz meglepetést, de kellemetlen lehet.


A válogatott szolgáltatók közé tegyél olyan portfóliót is amit talán nem tudsz megfizetni, de!

Lehet a személyes találkozón megérted, hogy miért is drágább az ő általa készített ajánlat és remélhetőleg most sikerül le is írnom, hogy a drágább szakemberek miért kerülnek többe.

Nem az esküvőtökön kezd el érdeklődni az ízlésetek iránt, hanem már ennek tudatában érkezik.
Nem strandpapucsban csattog be a ceremóniára, hanem tiszteletét fejezve, öltözete alkalomhoz illő.
Nem fog természete csalódást okozni, nem hoz kellemetlen helyzetbe.
Az weboldalán található képek garantáltan az ő munkái
Az esküvőtök anyagát nem dropboxon fogod megkapni.
1-2 évre garantálja a képek mentését, ha történne valamilyen hiba nálatok.

Persze, itt nem azért akarok kampányolni a drágább fotós mellett, mert ki akarom túrni az olcsóbb kollégákat, hanem pusztán azért, mert megbízhatóbb, nem 1nyárra tervez hanem évek múltán is ebből szeretne megélni és ahhoz az kell, hogy munkái olyanok legyenek amiket bátran vállalhat.
Sajnos ezt egy olcsóbb fotósról nem mindig mondható el, sokszor hallani, hogy nem volt megfelelő az általa készített anyag és ismétlésre nincs lehetőség. :/

Az, hogy mi az olcsóbb és a drágább azt mindenki döntse el maga, de az ajánlatok forgatása közben már tudni is fogod :)  

Remélem tudtam segíteni, hamarosan jövök.